Orvosi diagnosztikák szervezője, sportdiagnosztikák szervezője és elemzője
Kerékpár Szakedző-Testnevelő tanár, drogprevenciós szakember, sziklamászó és triatlon edző

 

Alapvetően Országúti kerékpáros vagyok, akit az olvadt aszfalt szaga megcsapott.

A kerékpár mellett más sportágakban is kipróbáltam magam: tagja voltam fiatal koromban a junior  sziklamászó válogatottnak, a 80-as években kezdődő versenymászásba is belekóstoltam. A Hámori Nemzetközi Sziklamászó Versenyen egy taktikai hiba miatt „csak” a második helyet tudtam megszerezni, de az akkor legnehezebb Kentucky Home nevű úton én jutottam a legmagasabbra, és gyűjtöttem be a legmagasabb pontszámot. (Majd 15 év múlva meglehetősen már "korosan" elindultam Ausztria Nemzeti Boulder Bajnokságán, ahol bekerültem a döntőbe, és a legjobb 5 között végeztem.) 17 évesen részt vettem a Wielka Sniezna barlangász expedícióban, de fiatal korom miatt nem mehettem le az aljára, csak 200 méter mélyre volt engedélyem, ahonnan egyedül jöttem ki a felszínre és a csapat biztonsági felügyeletét láttam el.

 A sziklamászással átmenetileg felhagyva belekezdtem az országúti kerékpározásba, amit koromnál fogva csak saját alapítású Óbudai Kőrókák Egyesületem keretén belül tudtam űzni. Az amatőr kerékpározásnak akkoriban nem volt összefogott versenyrendszere, így csapatársaimmal, Ruzsák Zsolttal és László Gergellyel létrehoztuk az amatőr kerékpáros kupát, ami a mai napig is üzemel. Az amatőr kupát többször sikerült hazahozni egyesületi szinten. Kerékpáros eredményeim közül a legbüszkébb a magyar bajnokságon elért 13. helyemre vagyok, amit a Visegrádi Várhegyen rendeztek meg, és egyben olimpiai válogató verseny is volt a profiknak 1988-ban. Ezzel az eredménnyel ekkor én voltam a legjobb nem hivatásos kerékpáros! Büszke vagyok még a 100.as úton megrendezett időfutam bajnokságon elért időeredményemre: a nehéz terepen elért 1 órán belüli eredményemmel magam mögé tudtam utasítani több válogatott kerékpárost is.

Ötször nyertem egy úgynevezett hegymászó triatlon versenyt is, ahol az első győzelmemet tartom nagy becsben, mert ekkor extrém hosszú és nehéz kerékpáros távot kellet teljesíteni, és olyan nevet tudtam magam mögé utasítani mint Ozsváth Attila, aki legendás extrém mászónak számított és Piolet d’ Or díjra is jelöltek. (Edzőként segítettem felkészülni Nedeczky Júliának aki magassági rekorder volt mint első nő 8000m felett)

 A versenysporttal átmenetileg felhagyva végeztem el a Testnevelési Főiskolán a szakedzői szakot. Illés Bálint mellett a Ferencváros kerékpáros csapatánál töltöttem be olyan mindenes szerepet.  Bálinttal jó pár nemzetközi országúti versenyen voltunk csapatvezetők: közvetlen közelről gyűjtve, megtapasztalva a profi sport szépségeit és nehézségeit. Ezt követően  Pécsen folytattam tanulmányaimat testnevelő tanári szakon, majd drogprevenciós képzésen vettem részt. A Semmelweis Egyetemen élettani és anatómiai tanulmányokat folytattam gyógytornász képzés részeként. 

Ebből az időszakból a legbüszkébb a Brno-i 500+1 körös pálya páros versenyre, vagyok ahol egy taktikai húzással (ami az én ötletem volt, az úgynevezett lengetéssel) több részhajrán is pontot tudtak szerezni az akkori versenyzők: Víg Aurél és Beptó Zoltán. Edzőként asszisztáltam az újkori, második alkalommal megrendezésre kerülő Magyar Körversenyen Beptó Zoltán győzelméhez.

Saját tanítványaim:
Nagy Enikő a Romániai Nemzeti Bajnokságot nyerte Országúton és Időfutamban egyaránt, és címét a következő évben is meg tudta védeni.
Papp Enikő 3000m pályabajnokságon ért el 2. helyezést.
Roszik Adrienn ugyanebben a számban bajnokságig jutott.

Az Ironman Triatlonba Dr Harsányi Zsuzsanna mellett folytam bele. Három földrészen is közvetlen közelről tapasztaltam az Ironman embert próbáló kihívását. Közös munkánk eredménye több nemzetközi PRO kategóriás helyezés mellett a Big Man világbajokság megnyerése és  következő évben a cím megvédése.

 A sportsikerek elérésében jelentős szerepet játszott a spiroergometriás teljesítménydiagnosztika alkalmazása a tanítványoknál. Alapjait a TF-n tanultam, a gyakorlati alkalmazásának első lépéseit Illés Bálint-tól lestem el. Megfordultam az ország jelentősebb Terhelésélettani Laborjaiban és szakembereinél, a Kecskeméti Repülőorvosi Tanszéken át a Sportkórházig. Sikerült neves külföldi laborokba is eljutnom Ausztria és Németország területén. Ekkor már nagyfokú jártasságot szereztem a spiroergometriából, és tudtam speciális kérdéseket feltenni, amire többnyire nem kaptam választ. Ez idő tájt fordult meg a fejemben először, a saját mérési metodika gondolata. Mérési ötleteimmel több labort is megkerestem, de egyedül csak a CardioControl szakmai stábja volt nyitott. Így Dr. Kováts Ákossal belekezdtünk a saját elméleteink kidolgozásába. Ez a szakmai munka azóta is sikeresen zajlik.

 

Hisszük és valljuk, hogy az élsportban kiemelkedő eredményt elérni csak csúcsra járatott élettani paraméterekkel lehet, és ezt a Spiroergmetriával szinte tökéletesen lehet nyomon követni.

Hisszük és valljuk, hogy a sportolás közben bekövetkező tragikus események nagymértékben megelőzhetőek lennének felelős gondolkodással és alapos vizsgálatokkal.

Hisszük és valljuk, hogy azok az emberek, akik az egészségükért, az egészségük megőrzéséért  sportolnak de önmagukhoz képest eredményeket szeretnének elérni, azok számára a legnagyobb segítség a rendszeres spiroergometriás vizsgálaton való részvétel, aminek segítségével az edzésmunkájukat tudjuk optimalizálni. Ezzel időt tudunk nekik spórolni a hétköznapokban, hatékonnyá és eredményessé tudjuk tenni az edzéseiket  úgy, hogy a lehető legjobb teljesítményt tudják kihozni magukból a választott sportjuk megmérettetésén.

 

Bence

 

 

Go to top